Az MRK közleménye az egyetemek kiemelt státuszáról
2017. január 26-án néhány egyetem minősítésével kapcsolatosan téves állításokon alapuló hírt jelent meg a médiában és a közösségi oldalakon.
Egy deregulációs kormányhatározat alapján téves, a hallgatókat és a közvéleményt hátrányosan befolyásoló hír jelenhetett meg az egyik legolvasottabb felsőoktatási hírportálon. A Magyar Rektori Konferencia közleményében tiltakozik a sajtó ilyen jellegű tevékenysége ellen.
A Kormány 2013-ban a hatályos jogszabályoknak megfelelően kormányhatározatban ítélte oda egyes egyetemeknek a kiemelt felsőoktatási intézmény minősítést.
A Kormány hatályon kívül helyezte korábbi kormányhatározatait tekintettel arra, hogy azok a 2013-2016 közötti időszakra vonatkoztak, és ez az időszak lejárt. Időközben a Kormány módosította a felsőoktatási intézmények támogatásának rendszerét, és ezzel a jogszabályok is módosultak. 2017. január 1-jétől a miniszter dönt a kiemelt felsőoktatási intézmény cím odaítéléséről sokkal szűkebb feltételek mellett, nemzetközi megállapodásokban vállalt kötelezettség alapján. Az intézmények kiválóságáról más finanszírozási rendszerben kíván a Kormány gondoskodni.
Az Andrássy Gyula Budapesti Német Nyelvű Egyetem, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem az illetékes miniszter tavaly december 30-i döntése alapján (65101-3/2016. EMMI határozat) továbbra is kiemelt felsőoktatási intézmény, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen (MOME) kiemelt kormányzati beruházás keretében zajlik a campusfejlesztés.
Jogi háttér
A 2016. évi LXXX. törvény módosította az Nftv. 10. §-ban meghatározott, a felsőoktatási intézmények kiemelt minősítésére vonatkozó feltételeit. A szabályozás egyszerűsödött, és 2017. január 1-jétől egyedi határozatával a miniszter – elvonva ezzel a Kormány szabályozási és döntési felhatalmazását – nyilváníthat kiemeltté felsőoktatási intézményeket nemzetközi szerződésben foglaltak szerint.
A törvényi felhatalmazás hatályon kívül helyezésével megszűnt a nemzeti felsőoktatási kiválóságról szóló 24/2013. (II. 5.) Kormányrendelet felsőoktatási kiválóságra vonatkozó rendelkezéseinek jogalapja, ennek megfelelően azokat 2017. január 1-jétől hatályon kívül helyezték. A Kormány kiemelt felsőoktatási intézménnyé minősítéséről szóló 1028/2017. (I. 24.) számú határozatának visszavonásáról szóló határozata olyan jogtechnikai jogalkotásnak (dereguláció) tekinthető, amellyel a megváltozott törvényi, illetve jogszabályi környezetnek tett eleget, az nem értelmezhető a Kormánynak a Pázmány Péter Katolikus Egyetem, a Moholy-Nagy Művészeti Egyetem valamint az Andrássy Egyetem teljesítményére vonatkozó döntéseként.