Az MRK nyári egyetemi programot szervezett a BME-n a Tokyo Egyetem hallgatóinak
A tavalyi év sikerét követően Go Global Hungary: Focus on Water – Hungary the Land of Waters címmel a Magyar Rektori Konferencia és a Tokyo Egyetem nyári egyetemi programot szervezett, amely Prof. Dr. Józsa János védnökségével 2017. augusztus 9 és 22 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen valósult meg 36 hallgató részvételével.
A kéthetes multidiszciplináris kurzus célja az volt, hogy japán hallgatók egy számukra kevésbé ismert, de gazdag kultúrával rendelkező országban, a karrierjük szempontjából fontos szakmai és gyakorlati tapasztalatokat szerezzenek. A program során a hallgatók a víz témája mentén ország specifikus előadásokon, valamint terepgyakorlatokon, és kulturális programokon vettek részt, amelyekért krediteket kaptak. Az előadások alkalmával többek között a fenntarthatóság és innováció, a környezet, a sport, a turizmus, a közlekedés és a természeti katasztrófák kezelésének témájával foglalkoztak a hallgatók.
Az előadásokat követően a diákok különböző tereplátogatásokon vettek részt. Többek között ellátogattak a Szentendrei árvízvédelmi falhoz, a Budapesti Központi Szennyvíztisztító Telepre, a Gellért Fürdőbe és a Szemlő-hegyi barlangba. A program során a résztvevők a csoportmunka során dolgozták fel az elhangzottakat és prezentációkat készítettek, amelyeket egy-egy tudományos fórum keretében mutattak be a társaiknak.
Annak érdekében, hogy a program interkulturálisan is inspiráló legyen, magyar diákok is részt vettek a képzésen. A hallgatók többsége a BME-ről vagy japán kapcsolatokkal rendelkező magyar egyetemekről érkezett (Eötvös Loránd Tudományegyetem, Szent István Egyetem, Budapesti Gazdasági Egyetem), de az ELTE Radnóti Miklós Gyakorló Gimnáziumából is csatlakoztak diákok. A magyar mentorok részvétele segített a japán hallgatóknak mélyebb és átfogóbb élményeket szerezni Magyarországról, miközben a magyar résztvevők lehetőséget kaptak arra, hogy megismerkedjenek a japán kultúrával, sőt néhányan még japán nyelvtudásukat is fejleszthették.
A nyári egyetemet, amelyen 20 japán és 16 magyar diák vett részt Dr. Dubéczi Zoltán vezetésével Morován Júlia és Komlós Fanni szervezte.
A Focus on Water nyári egyetemi program rövid összefoglalója
A Focus on Water nyári egyetemi program órarendje