A brazil ABRUEM rektori delegációja Magyarországon
Az MRK meghívására 2018. június 25. és július 6. között Brazília egyik meghatározó, 45 egyetemet tömörítő rektori szövetsége, az ABRUEM (Brazilian Association of Rectors of State and Municipal Universities) látogatott Magyarországra. Az 1991-ben alapított szervezet célja az együttműködés fenntartása, kapcsolattartás és fontos felsőoktatási kérdések megvitatása a szervezet tagjai között. Éves külföldi szakmai látogatásuk helyszínéül idén – az MRK és Magyarország brazíliai Nagykövetségének kezdeményezésére – Magyarországot választották. A magyar-brazil felsőoktatási kapcsolatok elmélyítése céljából egy húsz fős rektori delegációval érkeztek Budapestre, melyet Aldo Nelson Bona, a rektori szövetség elnöke vezetett.
A látogatás során tizennégy magyar intézménybe látogattak el a rektorok országszerte, ahol szakmai egyeztetésekre került sor. Az első héten a Szent István Egyetem, a Károli Gáspár Református Egyetem, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, a Közép-európai Egyetem, a Dunaújvárosi Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, és a Soproni Egyetem campusaira; a második héten a Semmelweis Egyetemre, az Állatorvostudományi Egyetemre, a Miskolci Egyetemre, az Eszterházy Károly Egyetemre, a Nyíregyházi Egyetemre, valamint az Eötvös Loránd Tudományegyetemre látogattak el a rektorok.
A kéthetes program keretében a brazil vezetők részt vettek az MRK Plénum ülésén a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen, az MRK által adott borvacsorán Egerben, valamint a Brazil Nagykövetség által a delegáció tiszteletére rendezett fogadáson, ahol Dr. Pacsay-Tomassich Orsolya nemzetközi ügyekért felelős államtitkár köszöntötte a megjelenteket. A szakmai programot az MRK és az ETOKI által szervezett nemzetközi felsőoktatási konferenciával zárták az Eötvös Loránd Tudományegyetemen.
A rektori szintű látogatások várhatóan jelentős pozitív hatással lesznek az egyetemi hallgató/oktató cserékre, a közös K+F+I projektek indítására, valamint ezeken keresztül a gazdasági kapcsolatok közép- és hosszútávú fejlesztésére. Bízunk benne, hogy a tárgyalások és a jövőbeni szakmai együttműködések eredményeként minél több magyar intézmény tud közös projektet indítani brazil egyetemekkel a Coordination of Improvement of Higher Education Personnel (CAPES) PrInt (Internationalization Projects) projektjének keretében is.
Az alábbi linkeken keresztül elérhető az ABRUEM brazil felsőoktatási delegáció teljes listája, valamint a kéthetes program.
Az ABRUEM látogatás rövid programja
Budapest, 2018.07.09.