Az MRK és a HÖOK egyeztetést kezdeményezett az SZFE helyzetéről

A Magyar Rektori Konferencia és a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája egyeztetést kezdeményezett a Színház- és Filmművészeti Egyetem helyzetéről, amelyre az egyetem vezetése és az egyetem fenntartójának vezetője a meghívást elfogadták, az egyetemi hallgatói önkormányzat vezetője testületi döntést követően fog nyilatkozni a meghívás elfogadásáról. A tárgyalásra 2020. szeptember 8-án kerül sor az ELTE-n.

 

Az egyeztetést azért kezdeményezte a két szervezet, mert úgy látják, hogy az erősebb kijelentések inkább mélyítik a szakadékot a fenntartó és az egyetem között, a megoldáshoz pedig párbeszédre van szükség. A struktúraváltást mindkét szervezet előremutató folyamatnak tartja, azonban határozott álláspontjuk, hogy csak akkor vezethet eredményre, ha a fenntartó és az egyetem is azonos elképzelések mentén kezdi meg az együttműködést, egyébként az egyetem és a hallgatók is sérülnek a folyamatban.

Művelet folyamatban, kérem várjon...



Mégse





Elfelejtette jelszavát?