Európai Örökség-díjjal tüntették ki a Zeneakadémiát
2016 nyarán vehette át a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem az Európai Örökség-díjat.
2015-ben az Európai Örökség-díj magyarországi bírálóbizottságának tagja volt dr. Dubéczi Zoltán, az MRK főtitkára is. A bizottság által felterjesztett két hazai helyszín, a „Zeneakadémia” és „A visegrádi királyi palota” közül az Európai Bizottság a Liszt Ferenc Zeneművészeti Egyetem pályázatának 2016 februárjában Európai Örökség címet ítélt. Az Európai Örökség-díj alapvető küldetése, hogy megjelölje és elismerje azokat az európai örökségi helyszíneket, amelyek valamilyen szempontból fontosak nemcsak a helyi közösség számára, hanem az európai identitás, a közös európai történelem szempontjából is. A díj azt is kifejezi, hogy a helyszínt az adott helyi közösség megbecsüli, példásan felújítja, karbantartja és figyel arra, hogy a jövő Európája számára is mondanivalója legyen. A Zeneakadémia Magyarországról másodikként részesült ebben az elismerésben, elsőként a soproni Páneurópai Piknik Emlékpark kapta meg tavaly az Európai Örökség-díjat.
Fotó: Zeneakadémia / Bielik István