Évzáró értekezletet tartott az MRK Magánintézményi Tagozata 2017. december 12-én

Az MRK Magánintézményi Tagozatának évzáró értekezletén a tagintézmények rektorai megállapították, hogy a magyar felsőoktatás eredményeihez a szektor értékes hozzájárulása mindenekelőtt a kibocsájtott hallgatók kitűnő elhelyezkedési mutatóiban, gyakorlatias tudásukban, a munkaerőpiaci igényeknek való közvetlen megfelelésben, a duális és idegen nyelvű képzés fejlesztésében és az intézmények gazdaságos működésében mutatkozott meg.

 

A magyar felsőoktatás magánintézményei most is nehezményezik, hogy az első helyes jelentkezők számát nagy súllyal beszámító felsőoktatási rangsorokban ebben az évben is méltatlanul kerültek hátrányba az alapképzésben állami ösztöndíjas hallgatói helyekkel nem rendelkező felsőoktatási intézmények, így komoly esélyegyenlőtlenséggel indulnak a versenyben. A rangsorok eleve a bemeneti indikátorokat hangsúlyozzák, amelyek sem a felsőoktatási intézmények teljesítményét, sem a hallgatók munkavállalói kompetenciáinak fejlesztését nem igazán fejezik ki, így a magánintézmények teljesítményét és eredményességét sem tudják érdemben megmutatni.

 

A magánintézmények működésük költségeit alapvetően saját erőforrásaikkal fedezik, így az állami költségvetés szempontjából a legalacsonyabb ráfordítási költségen adnak az állami intézményekkel azonos mérce szerint akkreditált diplomát a továbbtanuló fiataloknak, és gyakorlatias, a munkaerőpiaci igényeket szorosan követő képzésükkel a jövőben is szolgálni kívánják a közérdeket.

 

A Tagozat 2018-ban erősíteni kívánja a közvéleményt tájékoztató tevékenységét a magán-felsőoktatás sajátos helyzetéről és erősségeiről, valamint törekedni fog az intézmények nemzetköziesítésének támogatására, elsőként a Nyugat-Balkán és a V4 országok relációjának lehetőségeit feltérképezve. Ennek szellemében készül a Tagozat a V4 és a térség országainak rektori találkozójára 2018 májusában.

Művelet folyamatban, kérem várjon...



Mégse





Elfelejtette jelszavát?