Az MRK továbbra is tárgyalásos úton kívánja megoldani az SZFE helyzetét
A Magyar Rektori Konferencia (MRK) tárgyalásos úton kívánja megoldani a Színház- és Filmművészeti Egyetemen (SZFE) kialakult, a magyar felsőoktatás számára elfogadhatatlan helyzetet. Az MRK tárgyalásokat kezdeményezett, és minden érintett féllel több egyeztetést folytatott annak érdekében, hogy a modellváltás – akárcsak a többi intézmény esetében is – hatékonyan megtörténjen, és ami a legfontosabb, az oktatás elfogadható körülmények között elkezdődhessen.
A tárgyalási fordulók lezárultával mindhárom fél, nevezetesen az SZFE-t fenntartó alapítvány kuratóriuma, továbbá az akadémiai és a hallgatói oldal képviselői is egyetértettek abban, hogy a kuratóriumnak az egyetem által jelölt két további taggal, a felügyelőbizottságnak szintén az egyetem által jelölt további egy fővel történő kibővítése, valamint az MRK közvetítésével a kuratórium, az akadémiai és a hallgatói oldal között az alapító okirat és a Szervezeti és Működési Szabályzat tartalmáról folytatandó egyeztetés alkalmas kiindulási alapot jelenthet a három fél egyidejű tárgyalóasztalhoz ültetésére és a tárgyalások folytatására.
Az előzetes egyetértések alapján a három fél közötti, október közepére tervezett közös egyeztetés – csakúgy, mint a korábban, még 2020. szeptember 9-ére összehívott háromoldalú találkozó – meghiúsult. Megállapítható, hogy érdemi tárgyalásra mindezidáig nem került sor az érdekeltek között.
Az MRK álláspontja szerint a feleknek további tárgyalásokat kell folytatniuk, és megegyezésre kell jutniuk. Ezért az MRK felhívja a kuratóriumot, a kuratórium által kinevezett egyetemi vezetőket, valamint az egyetem oktatói, hallgatói és dolgozói közösségét, hogy a fentebb körvonalazott konszenzus mentén kezdjék meg az egyeztetéseket, amelyekhez az MRK felajánlja a közreműködését.