In Memoriam Szilágyi Pál (1933–2017)
A Magyar Rektori Konferencia megrendüléssel fogadta a hírt, hogy Szilágyi Pál matematikus, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem korábbi rektora elhunyt. Őszinte részvétünket fejezzük ki hozzátartozóinak, barátainak és munkatársainak, emlékét tisztelettel őrizzük. “Szilágyi Pál matematikus az erdélyi magyar közélet közismert szereplőjeként, az elmúlt két és fél évtized egyetemszervezésének aktív részvevője, a romániai magyar nyelvű felsőoktatás…
továbbAz MRK nyári egyetemi programot szervezett a BME-n a Tokyo Egyetem hallgatóinak
A tavalyi év sikerét követően Go Global Hungary: Focus on Water – Hungary the Land of Waters címmel a Magyar Rektori Konferencia és a Tokyo Egyetem nyári egyetemi programot szervezett, amely Prof. Dr. Józsa János védnökségével 2017. augusztus 9 és 22 között a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemen valósult meg 36 hallgató részvételével. A…
továbbA Pécsi Tudományegyetem alapításának 650. évfordulójához kapcsolódó ünnepségsorozat keretében ülésezett az MRK Plénuma
2017. augusztus 31-én a PTE jubileumi rendezvények keretében a Pécsi Tudományegyetem Dr. Halasy-Nagy József Aulájában tartotta meg plenáris ülését a Magyar Rektori Konferencia. Az ülésen a testület megtárgyalta a magyar tudomány helyzetéről szóló tanulmányt, amelyet az MTA felhasznál az országgyűlés elé terjesztendő beszámolójához, valamint a Magyar Tudományos Művek Tára (MTMT) újonnan alakult akadémiai testületeinek MRK-s…
továbbIn Memoriam Szabados Árpád
A Magyar Rektori Konferencia megrendüléssel fogadta a hírt, hogy Szabados Árpád festő- és grafikusművész, rector emeritus, a Magyar Képzőművészeti Egyetem korábbi rektora elhunyt. Őszinte részvétünket fejezzük ki hozzátartozóinak, barátainak és munkatársainak, emlékét tisztelettel őrizzük. „Szabados Árpád a magyar képzőművészet egyik doyenje, a felsőfokú képzőművészeti oktatás meghatározó alakja. 1968-ban végezte el a Magyar Képzőművészeti Főiskolát….
továbbMegjelent a szaklétesítésekre vonatkozó eljárási útmutató
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma, az Oktatási Hivatal, a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság, a Felsőoktatási Tervezési Testület és a Magyar Rektori Konferencia közös útmutatót dolgozott ki az alapképzési és mesterképzési szak, felsőoktatási szakképzés, valamint szakirány létesítésének új eljárásáról. Az útmutató az alábbi linken letölthető: Útmutató az alapképzési és mesterképzési szak, felsőoktatási szakképzés, valamint szakirány létesítésének…
továbbA Budapesti Gazdasági Egyetemen látta vendégül a Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) legfelső vezetőit a Magyar Rektori Konferencia
A Nemzetközi Egyetemi Sportszövetség (FISU) legfelső vezetői 2017. május 31-én Budapesten, a Magyar Rektori Konferencia elnökségével, valamint a Magyar Egyetemi-Főiskolai Sportszövetség (MEFS) tartott közös ülést a Budapesti Gazdasági Egyetem Lotz-termében. A FISU részéről dr. Oleg Matytsin elnök, Leonz Eder első alelnök, Luciano Cabral, Marian Dymalski, Leopold Senghor, Liguo Yang alelnökök, Bayasgalan Danzandorj, kincstárnok, valamint Sergey…
továbbAz MRK álláspontja a Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program kutatási támogatási keretéről
Az Országgyűlés Gazdasági bizottsága olyan módosító javaslatot nyújtott be a 2018. évi költségvetés tervezetéhez, amelyben 15 milliárd forint többletforrást biztosít a Felsőoktatási Intézményi Kiválósági Program fedezetére. A Magyar Rektori Konferencia a felsőoktatási kutatási normatíva megszüntetése óta kérte a felsőoktatási kutatások fedezetének pótlását, amely ezzel a módosító javaslattal megvalósulni látszik. A Magyar Rektori Konferencia támogatja a…
továbbIndonéz felsőoktatási intézmények delegációjának látogatása
2017. május 14. és 17. között az indonéziai magán felsőoktatási intézményeket tömörítő szervezet (APTISI) közel 40 főből álló delegációja Magyarországra látogatott. A magas rangú delegáció tagjakét az APTISI elnöke és a delegáció vezetője, Dr. Budi Sudjatmiko, az APTISI nemzetközi kapcsolatokért felelős elnökhelyettese, George Iwan Marantika, aki egyúttal Magyarország yogyakartai és közép-jávai tiszteletbeli konzulja, valamint…
továbbA Magyar Rektori Konferencia elnökének nyilatkozata
“Megosztottságot, hangulatkeltést és a magyar felsőoktatás nemzetközi megítélésének romlását okozta a CEU-ügy” – mondta az InfoRádiónak adott exkluzív interjújában a Magyar Rektori Konferencia elnöke. A szervezet elnöke továbbra is úgy véli: a KEE értéket teremt, fontos a további működése, ugyanakkor nélkülözhetetlen, hogy ez a törvények betartása mellett történjen. Bódis József szerint lesz megoldás, ami mindkét…
továbbIn Memoriam Prof. Dr. Istvánfi Csaba
A Magyar Rektori Konferencia megrendüléssel fogadta a hírt, hogy Prof. Dr. Istvánfi Csaba, a Testnevelési Egyetem korábbi rektora néhány héttel 81. születésnapja előtt távozott az élők sorából. Őszinte részvétünket fejezzük ki hozzátartozóinak, barátainak és munkatársainak, emlékét tisztelettel őrizzük.
tovább