A Magyar Rektori Konferencia közleménye

A Magyar Rektori Konferencia Elnöksége 2017. április 3-án a Budapesti Gazdasági Egyetemen tartott ülésén – amelyen a HÖOK vezetősége is részt vett – az alábbi állásfoglalást fogadta el.   A Magyar Rektori Konferencia a sajtóból értesült a nemzeti felsőoktatási törvény módosítását célzó törvényjavaslat benyújtásáról. Sajnálattal állapítjuk meg, hogy az MRK-nak az előterjesztő ebben az esetben…

tovább

Közlemény az Nftv. módosítását célzó törvényjavaslat benyújtásáról

A Magyar Rektori Konferencia a sajtóból értesült az Nftv. módosítását célzó törvényjavaslat benyújtásáról. A javaslatot az MRK megtárgyalja, valamint kezdeményezi a Felsőoktatási Kerekasztal összehívását.

tovább

Az MRK szervezésében tartotta meg második workshopját az EFFECT konzorcium

A felsőfokú oktatás fejlesztését célzó EFFECT projekt keretében szervezett, projekt partner találkozóval kísért workshop 42 résztvevő aktív részvételével valósult meg az ELTE PPK kazinczy utcai épületében.  A workshop egy négy alkalmas sorozat második állomása volt a portói fórumot követően, annak outputjaira alapozva. A szakmai vitasorozat fókuszában a felsőoktatásban részt vevő tanárok készségfejlesztésének lehetőségei állnak az…

tovább

Megrendezésre került az első szlovén-magyar rektori konferencia Koperben

2017. március 23-24-én a Szlovén és a Magyar Rektori Konferencia, valamint a Primorska Egyetem közös szervezésében megrendezésre került az első szlovén-magyar rektori találkozó. A szlovéniai Koperben a magyar fél részéről 17 intézmény, szlovén részről a négy állami egyetem képviseltette magát.   A két ország nagykövetei mellett a minisztériumok is magas szinten reprezentálták az oktatási szférát….

tovább

Elnökségi ülést tartott a Magyar Rektori Konferencia a MOMÉ-n

2017. február 15-én a Moholy-Nagy Művészeti Egyetemen tartotta ülését az MRK Elnöksége.   Az ülésen áttekintésre került a bizottságok ügyrendje, a nemzetközi kapcsolatok, illetve ennek keretében a szlovén és a vietnami közös rektori konferenciák szervezése. Az ülés meghívott vendége volt dr. Maruzsa Zoltán miniszteri biztos, akivel a szaklétesítéseket tekintette át az Elnökség.

tovább

Az MRK közleménye az egyetemek kiemelt státuszáról

2017. január 26-án néhány egyetem minősítésével kapcsolatosan téves állításokon alapuló hírt jelent meg a médiában és a közösségi oldalakon.   Egy deregulációs kormányhatározat alapján téves, a hallgatókat és a közvéleményt hátrányosan befolyásoló hír jelenhetett meg az egyik legolvasottabb felsőoktatási hírportálon. A Magyar Rektori Konferencia közleményében tiltakozik a sajtó ilyen jellegű tevékenysége ellen.   A Kormány…

tovább

Megalakult az MRK Magánintézményi Tagozata

2017. január 27-én tartotta alakuló ülését a Magyar Rektori Konferencia Magánintézményi Tagozata a Budapesti Metropolitan Egyetemen (METU). A tagozat elfogadta ügyrendjét, és megválasztotta elnökének dr. Vass Lászlót, a METU rektorát, aki eddig is a magánintézményeket képviselte az MRK elnökségében. Az MRK Magánintézményi Tagozatának elnöke az MRK elnökségének tagja is egyben.

tovább

A Magyar Rektori Konferencia és a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete jelentős bérfejlesztést javasolnak a felsőoktatásban

A Magyar Rektori Konferencia és az Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete közös javaslatot nyújtott be az EMMI számára, amelyben javasolják, hogy a Kormány jelentős bérfejlesztést hajtson végre a felsőoktatásban annak érdekében, hogy ez is segítse a magyar felsőoktatás minőségi átalakítását, versenyképességének javítását.   Figyelemmel arra, hogy jelenleg a magyar oktatói bérek sem a versenyszférával, sem az európai…

tovább

Megtartotta első PROCSEE disszeminációs eseményét az MRK

2016. november 23-án tartotta meg első disszeminációs rendezvényét az MRK a gyakorlatorientált felsőfokú oktatás (PHE) Közép- és Dél-Kelet Európában történő erősítését célzó PROCSEE projekt keretében.  Az eseményen az egyes PHE témák felelős magyar szakértői mutatták be röviden a terület kihívásainak okait és egyéb körülményeit, melyeket a projekt-partner országok szakértői a 2016. szeptemberi Szakértői Fórumon rögzítettek….

tovább

Az MRK is képviseltette magát a Coimbra Group of Brazilian Universities VIII Nemzetközi szemináriumán Parmában

A Magyar Rektori Konferencia (MRK) is képviseltette magát a Coimbra Group of Brazilian Universities VIII Nemzetközi szemináriumán amelyre a Pármai Egyetemen került sor 2016.október 24-28 között.   Ebben az évben a konferencia az “Egyetemek egy határok nélküli világért” címet viselte. Az eseményen több mint 70 brazil rektor és egyetemi képviselő, valamint 35 ország felsőoktatásért és…

tovább

Művelet folyamatban, kérem várjon...



Mégse





Elfelejtette jelszavát?