Plenáris ülést tartott a Magyar Rektori Konferencia a Dunaújvárosi Egyetemen

Dunaújvárosban tartotta plenáris ülését az MRK 2017. november 20-án. Az ülésen került sor Dr. Molnár József köszöntésére, aki miután 7 évig a Szent István Egyetem rektoraként az MRK tagja volt, 10 éven keresztül vezette az MRK Felügyelőbizottságát, s ez évtől visszavonult e tisztségéből.

 

Az ülés résztvevőit Dr. András István, a Dunaújvárosi Egyetem rektora és az MRK Állami Tagozatának elnöke köszöntette házigazdaként, egyben röviden bemutatta az egyetemet. Rektor úr után Bokodi Szabolcs, a Tempus Közalapítvány felsőoktatási vezetője a mobilitási ablak bevezetéséről tartott előadást, majd az MRK MAB-delegáltjainak megválasztására került sor. A Magyar Rektori Konferencia Dr. Bakacsi Gyula (BGE), Dr. Gazdag Ferenc (NKE) és Dr. Kóczy T. László (SZE) egyetemi tanárokat választotta meg delegáltjaiként a Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottságba.

 

Az ülésen még szó esett a plágiumellenőrző szoftverekről, előadást hallhattak a résztvevők a felsőoktatási lemorzsolódásról (Dr. András István), valamint az MRK nemzetközi projektjeiről. Az ülést az MRK által szervezendő nemzetközi konferenciákról szóló tájékoztatás zárta.

 

A Dunaújvárosi Egyetem bemutatása – Dr. András István előadása

Lemorzsolódás a felsőoktatásban – Dr. András István előadása

EU-s támogatású projektek az MRK részvételével – Perényi Petra előadása

Dr. Keszei Ernő hozzászólása – hasznos link

Művelet folyamatban, kérem várjon...



Mégse





Elfelejtette jelszavát?